PECAZONA

Itt mindet megtudhatsz hogy foghatod ki álmaid nagy halát.

Citromos kukorica: Ha tudunk, akkor vegyünk 100%-os citromlevet, de jó az 50%-os is. Fogjuk meg a kukoricát és öntsük ki belőle a tartósító szert, majd alaposan mossuk át. A kukoricát ezután öntsük bele a befőttes üvegbe és tegyünk bele fél kanál sót! Utána öntsük teli citromlével és tegyük be a hűtőbe. Körülbelül 1 óránként rázzuk meg (3x-4x). 2-3 napig hagyjuk a hűtőben (Pár nappal a horgászat előtt célszerű elkészíteni, de ha marad, akkor tegyük vissza a hűtőbe nyugodtan!)


Mézes kukorica: Szerezzünk be mézet (bármilyen jó) ugyanaz, mint a másik receptnél. Mossuk át a kukoricát. Tegyünk a befőttes aljára egy kis vizet, de csak keveset. Utána tegyünk bele 2 kanál cukrot és vaníliát. Ez nem annyira fontos, de ha azt nem teszünk bele, akkor tegyünk bele 4 kanál cukrot. Utána jöhet a kukorica és mehet rá a méz. Jól zárjuk rá a tetejét és rázzuk egy kis ideig, majd rakjuk be a hűtőbe, mint a másiknál!


Epres kukorica: Először is fogjunk meg egy pár cső tengerit, és fejtsük le. Főzzük kb: 2 óráig, majd előveszünk egy befőttesüveget. A boltokban lehet kapni pálinka készítéshez való izesítőket, 89 FT-ért. Én vettem egy epres izesítésüt és miután belehejeztem a befőttesüvegbe a kukoricát,  belocsoltuk ezzel az aromával. zárjuk rá a kupakot, és jó rázzuk össze. De akár viz,és aroma fele fele arányban összekevesésével is fellehet önteni. rakjuk be a hűtőbe hogy ne romoljon meg mert a melegbe befől !!




Bármilyen kommented vagy tanácsod van a témával kapcsolatban írdmeg a tomi.sms@gmail.com-ra És mi kiírjuk a komment mezőbe !!!!!


Kommentek:




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 113
Heti: 232
Havi: 1 305
Össz.: 611 309

Látogatottság növelés
Oldal: Kukorica ízesitése
PECAZONA - © 2008 - 2024 - pecazona.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »